PROGRAMOK

A fürdést, horgászást kedvelők válogathatnak a környező szebbnél szebb tavak között. (Vadása tó, Bajánsenyei-tó, Hársas tó)


Azok, akik inkább a medencés fürdőzést részesítik előnyben sem szomorkodhatnak, hiszen a tizenöt percre lévő Lenti termálfürdő fedett, és élménymedencéivel minden korosztálynak kellemes szórakozást, gyógyulást nyújt, kiegészítve a vendégházban gyógyító-frissítő maszzázzsal.



Ezt még fokozni lehet a néhány kilométerre lévő szlovéniai energiapark fantasztikus gyógyerejével.

Kerkafalván lehetőség van lovaglásra is (5000,- Ft/óra), mellyel csodás utakat tehetünk meg a közeli erdők mellett. Kerkafalva kiváló fekvésének köszönhetően kis távolságon belül látogathatók a magyarszombatfai, őriszentpéteri fazekasok, a szalafői falumúzeum, a veleméri középkori templom, /gyermekeknek állatnézések/, lovaglás, tekézés, kerékpártúrák, jobbnál-jobb, helyi specialitásokat is kínáló étterem, valamint szlovéniai kirándulás a lendvai várhoz, gyönyöru szőlő-vidékekhez. Érdemes ellátogatni a Lentiből induló kis vasúthoz, mely 45 kilométer hosszon kanyarog erdők között az Erdélyből származó öreg mozdonyával